Kaposvári Egyetem Karrier és ALUMNI Projektiroda
Címlap

Tanulás mellett is van lehetőség dolgozni - Diákmunka

Nyomtatás PDF

A KE Karrieriroda felvette a kapcsolatot a kaposvári diákmunka szervezetekkel, akik örömmel vették a megkeresésünket. Várják az egyetemi hallgatók jelentkezését a diákmunkákra. A szervezetek elérhetőségei megtalálhatók a honlapunk "Állásajánlatok" menüpont "Diákmunka" címszó alatt. Éljenek a lehetőséggel, érdeklődjenek a megadott elérhetőségeken.

 

Hírek röviden

Állásbörze a Kaposvári Egyetemen

Állásbörze 2012A tavalyi sikeres rendezvény után idén is lesz Állásbörze a Kaposvári Egyetemen. Április 17-én, kedden, 10 órától várunk minden érdeklődő hallgatót a Tükrös Aulában, hogy megismerkedjenek a résztvevő cégekkel, tájékozódjanak az általuk nyújtott lehetőségekről. Három kiállító előadás keretében is bemutatkozik. Ezen kívül az egyetem hallgatói szolgáltató egységei is képviselik magukat.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
KE Karrieriroda

Résztvevő cégek névsora itt olvasható.

További információ itt.